Változok?...

Nagyon rég nem írtam ide. Új ígéretet tettem múlt pénteken, amit sikerült is betartanom. Bevallom, még magam sem gondoltam volna hogy így lesz. Eddig míg minden "rendben" volt, nem voltam képes alapvető kis ígéreteket vagy dolgokat sem betartani/csinálni, és most amikor "semmi" értelme nincs az egésznek, majd biztos befogom tartani...

Ígéret: Jövő pénteken lemegyek hozzád...

Taszított, veszekedés volt, de látszott rajta hogy legalább kíváncsi arra, hogy megtenném e ezt érte, és tudtam hogy azért szeretné is, csak ugye ezek után nem hiszi el. Pénteken úgy indultam el, hogy nincs visszaút, elkezdtem, most már befejezem bármi lesz. Nem sok reménnyel mentem oda, de tiszta szívvel. Vettem neki rózsát, és meg sem álltam Debrecenig. Mikor megláttam, tudtam hogy nem lesz jó vége. Átadtam a rózsát, adtam neki egy csókot, és a hirtelen megfogalmazott monológjaimat elkezdtem darálni sírva. Látszott rajta menyire ki van készülve, menyire nem akarja most ezt. Elmehettem volna, de nem hagytam. megszorítottam a vállát és csak néztem. 

Ő: Most itt fogunk állni, és egymás szemébe nézni?
Én: Nem...

Odanyomtam a falhoz és lesmároltam. Vonakodva, de visszasmárolt. Megkértem rá hogy sétáljunk. Nem is beszéltünk szinte semmi értelmesről, míg nem leültünk egy padon a játszótéren. Láttam hogy fázott, és megkérdeztem...

Én: Átöleled azt az embert, akitől "soha a büdös életbe" nem akarsz többé semmit, vagy megfagysz?
Ő:  Inkább megfagyok, nem fogsz visszaszerezni. 

Ezután hozzám bújt. Megkértem rá, hogyha tényleg úgy érzi most, hogy nem akar többé semmit, akkor legalább legyen ez egy szép nap, engedje ki magából amit nem mer. Smároltunk egy csomót, aztán elkezdtünk  egymással kötekedni. Megértettem közben, hogy azért mondja ezeket a dolgokat, mert tényleg borzalmasan kivan, és közben kijött az igazság is belőle, egyre jobban. 

Egyre több igazság jött ki, aztán azt mondta:

Ő: Nem szabadott volna ma eljönnöm, nagy hiba volt.
Én: Igen, az volt. De tudod, szeretek hibázni. Megtörtént sok minden, az egésznek semmi értelme, de....MIÉRT NE?

Smároltunk...

Elindultunk az állomásra, mert hozzájuk most nem mehettem, mert apja kiherélt volna. Megnéztük a vonatot, és nem tudtuk eldönteni, melyik mikor hogyan. Azért élveztem, hogy ott maradok még egy kicsit vele, és láttam hogy ő is.

Aztán elindultunk hozzá, hogy hozzon ki kesztyűt, stb-t. Végül félúton rájöttünk hogy akkor nem érem el ezt a vonatot, és nem lesz csatlakozásom, és 2-re érek haza éjjel.

Én: Viccesek vagyunk, ahogy kötekszünk, oltjuk egymást, mégsem tudunk egymástól 2 cm-re menni egyik testrészünkkel sem. Felkéne ezt venni videóra, hogyha egyszer minden ok lesz, nevethessünk ezen, milyen aranyos.
Ő: Ne azt neee! 3 év alatt, nem volt soha ilyen vicces napom. Főleg mert ez történt, több megyére vagy tőlem alapból, mégis itt vagy most mellettem Debrecenben. 

*ölelés*

Ő: -Már nem bánom hogy eljöttem. Tudod, hogy mikor mondok igazat neked. *lesmárol*

Én: -Ezt most miért?
Ő: -Miért ne? 

Elbúcsúztunk, hosszasan smároltunk, mondtam neki hogy tudja hogy ez nem csak egy fellángolás, ez bizonyíték arra hogy törődök vele, hogy lesz ennek értelme. Elengedtem, de ő újra átölelt, és őrülten lesmárolt. Nagy nehezen elengedtem a kezét, és elindultunk. Visszanéztünk egymásra vagy 10-szer. 

Tudom, hogy nem akarta hogy lekéssem a vonatom, és utána nagyon nehéz lett volna megoldani a további napszakaszt, de titkon vártam, hogy egyszer csak utánam fut, és láttam rajta hogy ezt tenné, és tőlem is ezt várja akkor is, ha most nagy zűr lenne belőle. De nem kevertem tovább a bajt. Miután nem láttuk már egymást, felhívott, hogy a virághoz elveszett az a kis vizes kupak, de tudom hogy csak hallani akarta a hangom, és hogy még egyszer azt mondom...

...szeretlek...

Boldogan ültem fel a vonatra, fáradtan, kissé kivert kutyaként, de nem vesztesként. Tudtam hogy ez még nem lesz elég ahhoz hogy ne mondjon több hülyeségeket, hogy önként, dacolva, egy nap alatt visszajöjjön hozzám. De tudom hogy megmutattam menyire szeretem, hogy mit akarok adni neki minden áldott nap mostantól, és hogy igaz volt minden eddig is. Megnyugodtam, hogy nem fog semmi hülyeséget csinálni, és hiszek a helyes döntéshozatalában.

Mikor már buszon ültem, felhívott, hogy hazaértem-e, hogy vagyok stb. A telefonba már kicsit visszafogottabb volt, de azért jól esett a hívás. Tudtam hogy most visszatér a semleges állapot, de azt is hogy ezután ha rájön menyire hiányzik neki a szerelmem, és hogy szívesen lenne velem, vissza fog jönni, mert tudja hogy milyen leszek hozzá, és hogy tényleg felnyílt a szemem, milyennek kell lennem. Azért hogy végül helyesen döntsön, és hogy elhiggyem magamról hogy változom, képes vagyok erre, nem volt felesleges ez a pénteki nap :) 

Most már ha tényleg bekövetkezik a legrosszabb, és mással lesz, lesz valós dolog amihez viszonyíthat. De ha nem jön rá, akkor sajnos nekem is rá kell jönnöm, hogy nem ő volt az igazi. Remélem a sors nem helytelen színjátékot játszik velem, és vele. Ennyit mára....:D