"Addig míg el nem felejtem a rossz dolgokat, nem akarok melletted lenni"
"Nem tudtad magadról, hogy képes vagy ennyit megtenni egy lányért? Most gratuláljak?"
"Neked már nem kell tenned értem semmit"
Ennyi gyűlölet. Tényleg én tettem mindezt? Sok bűnöm van, de tényleg nem szerettem eddig igazán, szívből? Ennyire nem ismertem magam? Vagy más dolgok vannak a háttérben? Nehéz az élet.
Az idő, és a felejtés önmagában nem gyógyszer.
Fel kéne függesztenem a blogot, és teljesen rábíznom? De hát olvassa, érdekli, akkor is mikor ezeket mondja nekem. Ez nem véletlen. Tudom hogy bármi mellett áll ki most, tetszik neki az egész blog úgy ahogy van. Ebben biztos vagyok. Nem manipuláció céljából jött létre, nem ezzel akarom megváltoztatni a világot, csak megakarom osztani ezeket a dolgokat vele, és másokkal is.
Nem azt vártam, hogy ezek miatt sírva szaladjon vissza hozzám, csak hallani akartam hogy tetszik-e pl. a festményem. Nekem nem kellett volna semmilyen szerelmi szöveg most, csak egy kis öröm, hogy tényleg jó, hogy festettem neki egy ilyet.
Tévedtem egyik bejegyzésemben, hogy a szavak menyire kis jelentőségűek. Nem így van. Ha csak néha is, jól esik egy kis akaraterő, egy kis elismerés. Nagyon sokat számít az ilyen helyzetekben. Sajnálom, hogy annyira sok ez a fájdalom, hogy nem érdemeltem meg egyetlen pozitív szót sem most.
Szia!
VálaszTörlésKemény ez a blog, de sok igazság van benne. Nem ismerem egyikőtöket sem, és ennyiből, főleg egy ilyen helyzetben elég nehéz következtetni.
Az az igazság hogy teljesen egyetértek a lánnyal, abban, hogy utólag elég érdekes észrevenni azt, hogy menyire fontos neked. Én nem láttalak titeket együtt, de ha annyira szeretted, miért csaltad meg, meg miért nem élvezted vele a dolgokat ki a lazsálás helyett? Ne haragudj, de egy lánynak sem kell ez.
Tisztellek viszont, hogy ilyen reménytelen helyzetben is törődsz vele, annak ellenére mennyire taszít. Ha tényleg olyan voltál, mint amit a listában írtál le, jó messzire elkerültelek volna barátilag is, de ahogy a bejegyzéseidet olvasom, elég sokat változtál ahhoz képest.
Van egy dolog, amit nem tudsz siettetni. A lányok döntéshozatala. Attól, még hogy egy lányt érdekli az, hogy törődsz vele, látja hogy változol, még nem fognak a múlt hibái gyorsabban elillanni. Persze, enyhítheted a körülményeket, de ha úgy döntött, hogy nem lesz veled, és úgy felejti el a rossz dolgokat, akkor sajnálom, de szerintem nem sokat tehetsz hogy máshogy felejtse el.
Szerintem írd ezt a blogot, de ne abból álljanak a bejegyzéseid, hogy könyörögsz az sms-ekért, meg a hozzászólásokért. Hol van itt a tisztelet, amiről beszéltél? Azt montad, tiszteletben tartod hogyan dönt, és azt szeretnéd magától jöjjön vissza. Hát hajrá. Ne kuncsorgasd.
Nagyon szépek a dolgok amiket csináltál neki, de hidd el, könnyű elrontani az egész helyrehozatali mizériát azzal, hogy erről beszéltek. Tényleg csendben kéne csinálnod a dolgaid, ne összezavarnod, hanem csak óvatosan csúsztatni a jeleket neki, hogy menyire szereted. Ha tényleg szeretted eddig is, akkor szép lassan rá fog jönni arra, de...MAGÁTÓL. Ha egyfolytában a nyakán vagy, akkor aztán várhatod apám.
Értékelés:
+ Nagyon szép a dizájn
+ igazi filozófiai tartalom
+ rengeteg kitartás
- erőlteted a lány döntésváltoztatását
- nem adsz neki elég nyugalmat
- túl sok a bejegyzés
Eléggé felkeltetted az érdeklődésemet, szóval nyomon fogom követni a blogot. Szerintem fogadd meg a tanácsaim, és jobb lesz a helyzeted mindenképp. Ne feledd, nyugalom, mutasd meg ki a fasza csávó, és nem lesz itt probléma.
23 éves lány voltam. ;)
Szia! Köszönöm szépen az építő jellegű kritikákat. Teljesen igazad van. Tényleg nagyon imádtam eddig is, és létszükséglet volt, és boldog voltam vele. De sajnos igen, nem vettem észre, hogy az összes dolog ami szép nekem, az miatta volt az.
VálaszTörlésEgyik lánybarátom azt mondta nekem, az a baj velünk férfiakkal, hogy túlságosan biztonságban érezzük magunkat egy kapcsolatban, mindent megengedünk magunknak, elhanyagoljuk a dolgokat, azt hisszük bármit megtehetünk, mert úgy is szeret a lány, és megbocsájt. De a lányok türelme is véges. Az az igazság, hogy én nagyon is tudtam hogy mik a bajaim, és amiket tettem, nagyon is nagy bűntudatom volt miattuk, de sajna ezt nem tudtam éreztetni, mert nem csak kapcsolatban, hanem egyáltalán emberileg féltem bármiről is beszélni másoknak. Felépítettem magamban egy kamu személyiséget, egy pajzsot, mert gyerekkoromban sok szemét szar dolog volt, és ezért elbújt bennem a síró gyerek. Ő megmentette belőlem azt a gyereket, de a pajzs nem hullott le magától, nekem kellett volna tudnom, hogy már nincs rá szükségem. Nem azt akarom, hogy legyenek kifogásaim azokra amiket tettem, csak azt szeretném, hogy tudja, hogy szerettem, hogy szeretném a sok szar dolgot elpusztítani, és változom. Baj, ha szeretnék pár jelet arra, hogy nem hülyeség?
Ott van az egyik kommentedben, hogy kaptál jó okot rá hogy harcolj.
VálaszTörlésAkkor meg miről beszélünk?
Mit szeretnél még ilyen helyzetben?
Megmondom neked az őszintét, én még ennyit sem küldtem volna neked. Bár nem tudom, mi van abban az sms-ben, de a válaszodból ítélve jó dolog.
Megcsaltad, türelmetlen voltál hozzá, megannyi rossz dolog. Most őszintén azt várod el tőle hogy repüljön a karjaidba, mert írtál pár szép dolgot?
Szerintem hálásnak kell lenned, hogy ezek után olvas téged, és figyeli az életed. Nem elég bizonyíték neked, hogy szeret téged, és visszavár?
Kicsit gondold magad az ő helyzetébe. A bejegyzéseidből ítélve, ezt még nem próbáltad. Te mit szólnál ahhoz, hogy akivel ennyit törődsz, egyszer csak bejelentené, hogy:
-Szeretlek, de bocs, megcsaltalak.
-Szeretlek, de bocs, nincs kedvem veled szart sem csinálni.
-Szeretlek, de most megy a meccsem. (bocs, nem tudom nézel e focit, csak egy példa)
Szép dolog, hogy érte szeretnél erőssé válni, és változni, de ne 500 kg-os sziklák emelgetésével bizonyítsd, hogy szereted. Tudod, jó dolog ha erős vagy, és nem helytelen ezt csinálnod, de ne azzal akard visszaszerezni, hogy eléállsz 300 mázsa izommal. Tudod, 300 mázsa izommal, is lehetsz ugyanolyan seggfej. (bocsi) Én jót akarok, nem gondolom hogy szar ember vagy, az én volt barátom az volt, tudod megütött engem, ott mondtam hogy nem kell ez nekem.
Az az igazság, hogy nagyon is jól tudom, hogy időt kell adnom neki, nem szabad baszogatnom. De...borzalmasan hiányzik. Előtör bennem ez az érzés, hogy muszáj valahol beszélnem vele, annyira rossz, megállíthatatlan. Tudom, más dolgokkal kell lefoglalnom magam, de akkor is, áttör mindenen ez az érzés. Egyszer csak előjön, és akkor az összes nyugalmam, meg elhatározásom romba dől. Mit tudnék kezdeni ezzel?
VálaszTörlésFigyelj. Nagyon is látható menyire hiányzik neked. Bevallom neked, ezzel nem sokat tudsz kezdeni. De te döntöttél így, hogy nem hagyod annyiban az egészet. Akkor legyen faszod hozzá, már bocs.
VálaszTörlésSzerinted imponál neki az, ha azt látja, hogy csak szenvedést okoz a szereteted?
Ne sajnáltasd, meg mutogasd magad, hanem lépj oda, legyél férfi. Mutasd meg, hogy nem könnyekkel, és szomorúsággal akarod őt szeretni, hanem igen is sokat jelent számodra, ő a boldogság az életedben, és úgy akarod őt megszerezni magadnak, hogy így gondolsz rá.
Szeretted igaz? Rohadt sokat törődtél a volt barátoddal, csak szart bele, és a végén olyat tett, amiért én bármelyik férfi kezét levágnám. Látod bennem, hogy én nem vagyok az a szint, és hogy tényleg komolyan gondolom ezeket a dolgokat. Ezért segítesz nekem igaz?
VálaszTörlésInkább úgy mondanám, hogy nem hiszem hogy az a szint vagy. Sajnálom, de a férfiak leptek már meg engem párszor rossz értelemben.
VálaszTörlésHogy miért segítek neked?
Nem vagy buta gyerek, tisztelem a kitartásod, és szép dolgokról írsz, szép dolgokat teszel. Ha tényleg ez vagy te, akkor megérdemled hogy boldog legyél.
Türelmet tanulnod kell, de a te esetedben ez nem lesz valami könnyű. Nem az a gond, hogy nem mutatsz elég szeretet felé. Sajnos nem találod az arany középutat, amiért nem hibáztatlak. Egy ilyen helyzetben talán nem is létezik. De szép dolog, hogy keresed, hogy tényleg tanulsz a dolgaidból.
Egyetlen dolog amiért bele lehet kötni, hogy mi a pinámat csináltál te idáig? Azt mondtad, ha valakit szeretsz, nem kell éveket elpocsékolni arra, hogy leülepedjenek a dolgok.
Na most. Te miért vesztegettél éveket arra, hogy így viselkedj? Ha szeretted, ha nem. Épp azért, ha a vége-felé lett rossz, ahogy írtad, akkor még logikátlanabb. Elvileg több tapasztalat, több helyes döntés?
Fiam, visszafele fejlődtél.
Sok emberrel megesik, de nem valami fényes dolog. Ha úgy érzed, érdemes ezt a sok mocskot felszedni, hogy megtaláld alatta az aranyat, akkor rajta.
Ne a szád járjon.
Segítek neked, mert valahogy a szívemen viselem a sorsod. Nem azért mert átéltem a te helyzeted, de a barátnődét igen. Ahogy írsz, a volt barátom jó oldalát látom benned. De félre ne érts, nem tartalak olyannak mint ő, akkor nem beszélnénk éppen.
Azért vesztegettem , mert tényleg elhittem hogy minden magától elrendeződik, és ha azt akarom hogy valami megtörténjen, akkor az úgy is lesz. Közben, nem tettem semmit kb. néztem ki a fejemből. Játszottam a keményet, a menő csávót, de csak azt akartam hogy érezze, hogy senki nem bánthatja, de végül én bántottam eleget lelki téren. Nem úgy viselkedtem mint ahány éves vagyok. Komolyan szerettem volna hogy mindennél boldogabb legyen. Nem mertem beszélni a dolgokról, arról hogy igazából menyire hülye is vagyok, és hogy segítséget szeretnék. Nem tudtam kitörni. Annyira borzalmas, hogy el kellett vesztenem ahhoz, hogy kitörjek ebből az állapotból. Annyit segített nekem, mindent megadott, nem érdekel mit kell megtennem, befogom bizonyítani hogy szerettem, és felnőttem hozzá, hogy törődjek úgy, ahogy mindig is szerettük volna mindketten. Mert én is attól lettem volna kibaszott boldog, ha így teszek.
VálaszTörlésUmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmm
VálaszTörlésKésőn érő típus vagy, az biztos.
Bocsika, de egy 5 éves nem hiszi azt, hogy minden magától megtörténik. Kivéve ha nem valami mágus iskolába jársz, vagy nincs valami talizmánod, amit valami koboldtól szereztél.
Nem értem ezt az egészet.
Annyira okosakat írsz, de úgy néz ki eddig te is az emberi butaság kategória részese voltál. Ilyen nagyot nőtt volna az agytérfogatod ennyi idő alatt?
Esküszöm nem kötekedni akarok veled, de szerintem valamit eltitkolsz.
Meglepően bölcs meglátás volt. Így van. Van még valami a dologban. Éretlen voltam, hibáztam, de nem volt kevés az agytérfogatom. Sok dologban ami a rossz végletbe vezetett, van valami még.
VálaszTörlésÉreztem, hogy van a történetben más dolog is.
VálaszTörlésA lánnyal kapcsolatban volt valami, ami nem volt jó, vagy pedig az életed egy másik részében?
A lány teljesen rendben van. Két fajta hazugság létezik. Amikor azért hazudsz, hogy menőnek lássanak, és kurva jó legyél mindenki szemében, és az, amikor muszáj, hogy megvédhess valakit. Tudod mi a világon a legrosszabb érzés? Amikor tudod hogy helyesen cselekedtél valamiben, de ezt nem adhatod tudtára annak, akiért tetted, és végig kell nézned, ahogy megvet, gyűlöl miatta.
VálaszTörlésÁtéltem én is ezt.
VálaszTörlésPontosan mitől kellett volna megvédened?
Az élet nem úgy alakul, ahogy szeretnénk. Ha van olyan ember, aki elfogad minket furcsának, teljesen másnak mint egy átlag ember, akkor is szembe kell néznünk azzal, hogy vannak esetek, amikor a biztonság és a boldogság közt kell választanunk. A biztonsága mellett szerettem volna dönteni, de amikor mutatta mennyire szeret, nem tudtam egyszerűen elengedni. Veszélybe sodortam gyakorlatilag, de nem voltam képes nélküle élni. Később ezek a dolgok elcsendesedtek, de fabatkát sem tettem azért, hogy erősebb legyek, hogy ne ismétlődjenek meg. Ezért van az, hogy erős akarok lenni. Mindennél a erősebb a világon. Nem érdekel ha belehalok. Szeretett érted? Nem érdekelte, a világ milyen sötét, furcsa, ismeretlen részét hozom magammal az életébe érted?
VálaszTörlésHa jól gondolom, a megcsalás sztorinak köze van ehhez. Jól gondolom?
VálaszTörlésErre a kérdésre nem készültem fel.
VálaszTörlésBiztosan komoly dolog, ha nem mondtad el neki.
VálaszTörlésSenkinek sem mondtam el, aki nem tudott alapból róla rögtön. Persze nem halál témájú dolgokról van szó, de elég komoly bajok ezek. Volt idő, amikor elakartam engedni, hogy ne kelljen szembenéznie ezzel, mert én sem tudtam, és nem bírtam volna evvel annyi problémát okozni neki, ezért hazudtam. Hazudtam, hogy könnyen engedhessem el, de utána is szeretett, akart engem, és rájöttem, hogy bármilyen borzalmas dolog van az életemben, ő megbirkózik vele, és nem vagyok képes rá hogy elengedjem. Vele akartam lenni, még ha rizikó is volt. érdekes lány vagy. Kihoztad belőlem az őszinteséget, de tudod már nem érdekel, had lássa az egész blogolvasó társadalom, ilyen ostoba voltam. Mégis mit mondhattam volna? Bocsi, de hazudtam neked ezzel kapcsolatban. Miattad. Még utána is féltem elmondani azt a dolgot, persze meg volt rá az okom, és sajnos későn jöttem rá, hogy elmondhattam volna.
VálaszTörlésA szakítás után miért nem mondtad el neki?
VálaszTörlésAnnak ellenére, hogy ez igaz, attól még voltak hülye dolgaim, és azokban változni szeretnék, és igyekszem is. Azt a dolgot elkezdtem mondani neki, de ideges volt, és veszekedés lett belőle, és végül rájöttem, hogy jelen esetben elintéztem magam, hogy egy szavam se higgye el. A szakítás után, mikor alapból ki volt borulva miattam, nem szerettem volna még több dologgal terhelni, elég volt hogy csesztettem a szerelmemmel. Nem változott sokat azóta a helyzet, kicsit csendesebb, meg furcsább lett. Mint láttad a pénteki posztot, mutattam neki egy olyan napot, amilyen szeretnék lenni. Ott megvolt a lehetőségem, hogy elmondjam, de egyszerűen olyan jó volt csókolni a száját, ölelni magamhoz, nem voltam képes ezzel elrontani a pillanatot. Utálom magam, de nem érdekel.
VálaszTörlésMégsem vagy te olyan türelmetlen. De tényleg helyes dolog volt magadban tartani?
VálaszTörlésSzerintem beláttad hogy nem.
Legszívesebben leírnám egy lapra, és elpostáznám neki. nem vagyok képes leírni ide se. Fenébe :(
VálaszTörlésAz az igazság hogy egyszerre akartam megvédeni sok szomorú, borzalmas, irritáló dologtól, de nem akartam elveszíteni sem. Tudom hogy családcentrikus lány. Az az igazság hogy sok gondról volt szó, az apja részéről. Volt, mikor az apja egy szava miatt összezavarodott, és nem szerettem volna egy ilyet elmondani, mert akkor már úgy tartottam helyesnek hogy az egész család tudjon róla. Féltem az apjától, ez az igazság. WÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ
Jobb így? Megéri magadban tartani, és érezni az utálatot, amikor simán elmondhatnád. Azzal ne törődj, ki hiszi el és ki nem. Hidd el, sokkal jobb lesz. Legyen az bármi, akik szeretnek megbírkóznak vele. Ez már nem az a világ, legalább is ahol mi élünk ott nem olyan.
VálaszTörlésElmondtam neki miért. Szerintem még jobban gyűlöl most. Nem baj, legalább tudja most már miért kell gyűlölnie. Hazudtam neki mint a vízfolyás, de csak megszerettem volna védeni. Hittem az orvosoknak, nagy hiba volt. Elég hamar nagyon ráfogok fázni arra, hogy elmondtam neki. Persze nem az ő szemszögéből. De azt észrevettem, hogy kicsit sem látja hogy szeretem, még így sem. Rengeteg fájdalmat okoztam, de úgy hittem ez a helyes, ha örökre elszeretne dobni magától, és nem hiszi el hogy véget tudok vetni ezeknek a dolgoknak, akkor nem tehetek semmit.
VálaszTörlésÚristen, hát nagyon sajnálom.
VálaszTörlésMár mindegy. Ilyen az élet. Nem akartam hogy szenvedjen, azt hittem hamar túl leszek azon a dolgon, de lehet meg sem akartak gyógyítani igazán. Nekem volt a legrosszabb, hogy ilyenekhez kellett folyamodnom, de úgy éreztem nem tehetek mást, csak vártam hogy vége legyen ennek a dolognak. Sajnos nem lett, és az élet ezzel ajándékozott meg. Képes voltam elmondani neki nagy nehezen. persze hogy lesokkolja, de hogy nem veszi észre hogy menyire szerettem. Úgy sajnálom ezt. Nem fogom többé zaklatni őt. Ha egyszer megemésztené a történteket, és látná hogy leküzdöttem mindent érte, és soha nem kell ilyeneknek történnie, akkor úgy is szól majd.
VálaszTörlésBalszerencsés vagy olyan téren, hogy nem tudod mit mikor kell tenned.
VálaszTörlésEl sem tudom képzelni mennyit szenvedhettél, de ő is. Az egy dolog hogy őt akartad megvédeni, de ilyeneket hazudni.
Hogy ebből legvégül mi lesz, az nem azon fog múlni, hogy menyire haragszik rád a hazugság miatt, hanem hogy képes lesz-e észrevenni a hősiesség részét a dolognak.
Na meg ott van az is hogy soha többé ne csinálj ilyeneket. Bár szerintem ettől nem fog tartani, mert elmondtad a fő okát a rossz dolgoknak.
Egyébként voltam egy kórházban, ahol ezzel foglalkoznak kimondottan, és kaptam papírokat. Nagyon úgy néz ki hogy megy a feljelentés. Most nem csak a lánnyal kapcsolatos dolgok, hanem veszélyeztették a mentális egészségem, és szerintem pénzt csaltak ki belőlem. Lehet eredetileg semmi bajom nem volt. Mert most volt vizsgálat, és ott csak ilyen kismértékű dolgokat találtak, és szerintük ennyi idő alatt abból amit a másik helyen mutattak ki, ilyen mértékűre nem eshetett vissza bármi történt is.
VálaszTörlésNe haragudj.
VálaszTörlésCsak hogy ne másra gondoljak. Ez most ez a mániákus depressziós dolog igaz?
Igen.
VálaszTörlésMennem kell, de nagyon sok sikert kívánok neked! Holnap feltétlen felnézek a blogodra! Szép estét!
VálaszTörlés