Mondta hogy nézni fog engem, és vártam hogy mikor talál meg.
Rengetegszer nézett rám, azt hittem hogy észrevett. Sokat mosolyogtam rá, de ő nem mosolygott rám. Tudom, az apja most nem tudhatja hogy itt vagyok.
A szalagtűzés után azt mondta az igazgató, hogy nézzetek a családotokra, és azokra, akik nem családtagok, de szeretitek őket, és nélkülözhetetlenek számotokra. Ekkor a családjára nézett, utána egyből abba a szektorba kezdett keresgélni a szemével, ahova mondta hogy üljek.
Kicsordult a könnyem...
A műsor vége felé, ő és az osztálytársnője kijöttek megnézni a maradék műsort, ott volt tőlem 4 méterre. Próbáltam jelezni neki, de gondoltam most nem mehetek oda hozzá. Rosszul gondoltam.
Igazából csak...
-Ugye először lentre ültem, és ott keresett engem végig.
-Beszélni akart velem, átölelni.
-Végig kereste hol vagyok, de végül is nem látott engem.
Én azt hittem nem mosolyog vissza, holott ki is azért jött, hogy engem megtaláljon.
De buta vagyok, mindig olyan is buta vagyok. Miért akarta volna hogy itt legyek, ha nem azért hogy itt is legyen velem, hogy mosolyogjak rá. Nem számít, mert végignéztem, és gyönyörű volt, és tudja, hogy a végéig ott voltam.
Keresett, hogy egy szívecskét mutasson nekem a kezével.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése