Truth

Sosem akartam neki ártani, tényleg azt hittem eltűnik ez a bizonyos dolog. Úgy tűnik az orvostudomány szépen átvert engem. Naiv szardarab voltam. Romlott a pszichikai állapotom.  Amikor be lett jelentve, hogy elég instabil a pszichikai állapotom, és veszélyes is lehetek, akkor gyors döntést kellett hoznom. Amellett döntöttem, hogy megutáltatom magam vele, és eltűnök, hogy ne kelljen látnia, micsoda elmegyógyintézeti rabbá válok. Sajnos olyat is hazudtam, amit nem szabadott volna. Elhitettem minden közeli barátommal, a pánik végigkapott rajtam.

Azt mondta nekem, hogy durva dolgot tettem, és megbocsájthatatlan, de nem szeretné hogy a karácsonyunk rossz lenne emiatt. Amikor ezeket olvastam, rájöttem arra, hogy inkább azt szeretném, hogy ha kell nézze végig hogyan válok egy nyáladzó, kényszerzubbonyos figurává, minthogy egymás nélkül kelljen lennünk. Természetesen erőt vettem magamon, és igyekeztem tenni a romlás ellen.

Mai napig nem tudom, van e benne igazság, ami az agyammal történt, de valami biztos van. Ha csak belém beszélték, már csak azért is. Nem akartam nevetségessé tenni, ezek után hogy hihette volna nekem el hogy csak emiatt mondtam ezt, és nem is igaz. Inkább vállaltam a bűnbánást. Rosszul tettem. A másik ami helytelen volt, hogy elmondtam az orvosnak, és ő is arra intett, hogy sose mondjam el, hogy hazudtam. Telt múlt az idő, ismét elkezdődött ez a romlás, segítséget akartam tőle kérni, de féltem.

El akartam jegyezni, de nem mertem. Úgy éreztem rossz dologba viszem bele azzal, ha ebben az állapotban jegyzem el. Reménykedtem, hogy elmúlik a gyógyszerektől, de semmi nem múlt el, ugyanúgy fennállt a hirtelen hangulatváltozás, az értelmetlen hideg közérzet, az emberiszony. Annyira féltem mindentől. Féltem kimenni az utcára, féltem elmenni a boltba is. Féltem elmondani bárkinek bármit, teljesen elizoláltam magam, érinthetetlenné váltam. Tudtam, hogy jobbat érdemelne nálam, és hogyha szakít velem egyszer, ha nem múlik el ez a dolog, akkor csak örülnöm kell hogy boldog lesz. De mikor eljött ez a bizonyos nap, akkor teljesen kitértem a hitemből. Most nem az esélye állt fenn, hogy elveszítem, mint amikor hazudtam azt a dolgot, hanem ténylegesen el is vesztettem. Akkor jöttem rá, hogy még így betegen is kurva boldog voltam, és lehettem volna ezerszer boldogabb, ha elmondom neki, kitörök az egészből, és segít nekem.

Ő igazából, a gyógyír minden bajomra. Nem akartam elmondani neki ezután sem, mert ennyi rossz dolog után hiába tettem volna. Pénteken megvolt rá a lehetőségem, de egyszerűen nem voltam képes elrontani azt a romantikus pillanatot. Előző bejegyzésem kommentárjaiban látható, hogyan jött ki végül belőlem.

Az a legrosszabb az egészben, hogy csak el kellett volna mondanom neki, és megakadályozható lett volna minden rossz dolog. Én tényleg azt hittem hogy egy pszicho-halott ember lett belőlem. Komolyan azt hittem elmúlik ez az egész, és nem kell belekevernem ebbe a rideg valóságba. Fennakartam tartani a látszatát, hogy nincsenek ilyen gondok, pedig rengeteget szenvedett a hazugságom miatt. Észre sem vettem, mert arra figyeltem, hogyan tartsam fent ezt a szerepet, annyira beleéltem magam, nem is gondoltam volna hogy...

...Véget kell vetni ennek. El kell mondani mindent. 


Tudom hogy nagyon rossz időpontot választottam arra, hogy végül rászánjam magam, és elmondjam neki. De tudnia kell mi az igazság, annak ellenére mennyi fájdalmat okoztam, tényleg tiszta szívemből szeretem.
Lehet hogy többé nem lesz esélyem rá, hogy visszaadjam azt a sok szeretetet, de ha egyszer megkapom, egy más embert kap majd. Egy olyat aki ha rákos is lesz, elmondja rögtön, és tesz ellene.