Borzalmasan elvagyok havazva ismét, az én szalagavatóm lesz pénteken. Barátnőm jön le csütörtökön, és kimegyek elé Szolnokra. Kemény a táncpróba, gyakorlatilag két napot tudok még végigpróbálni. Annyira várom már, de most már főleg így könnyen eltelik ez a két nap.
Hazafelé barátommal, és unokahúgával (aki nem mellesleg a tánctanár) elég érdekes témáról kezdtünk el beszélgetni. A témát nem írhatom még le ide, mert akkor a világ legeslegnagyobb meglepetését lőném le vele. A lényeg hogy a téllel kapcsolatos, és hogy nagyon sok vicces ötletet kaptam, hogy legyen egyedi. Persze a legtöbb csak bohóckodás volt, de aztán ezekből összeálltak olyan príma ötletek. Jó ha az embernek őrült, és kreatív barátai vannak. Együtt olyan zseniális dolgokat tudunk kitalálni, még az életre szóló élményekhez is olyan dolgokat, hogy elegáns marad a helyzet, mégis tele van humorral, szeretettel, csak úgy hordozza magában a felejthetetlenséget.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése