2011. november 21., hétfő

Earned Love (Part 4)

Olyan csodálatos volt az egész. Nekem szerepelt, engem keresett.

A szalagavató után leléptem, elindultam hozzájuk.
Neki még volt egy zárt körű osztály vacsora, de mondta hogy addig menjek haza, anyja beenged az ablakon.

Elmentem feléjük, de mikor anyja felhívott, megmondtam neki hogy eleget kockáztatott értem ő is meg a lány is jelenleg, nem fázok, kibírom azt a pár órát, elleszek. Majd vele hazamegyek, úgy nem olyan feltűnő.

Gondoltam beülök addig egy kocsmába felmelegedni, de végül nem nagyon találtam a közelben. Vártam a buszmegállóban, filmet néztem, és még hamarabb odaért mint hittem volna.

Azt mondta hozott nekem kaját, barátnőivel együtt szedegették nekem össze a finomságokat a vacsoráról.

Elmondta, hogy az anyja elmondta az apjának az igazat, és hogy az apja azt mondta rá...

A mi döntésünk. 

Meglepődtem, és akkora öröm szabadult fel bennem.

Most szépen hazamegyünk kézen fogva, és kétségek nélkül elleszünk, és most már tényleg rendben lesz minden a végén ha elég kitartó vagyok.

Kedvesen fogadott mindenki. Megettem a kajám, míg ő átöltözött, utána egyből bebújtunk a jó meleg ágyba.

Annyira tökéletes volt az egész nap, nem bánom az elején a sok szar dolgot, mikor megláttam, már nem érdekelt.
Megéri kibírni a rossz dolgokat, hogy végül minden szép lehessen.

Furcsa hogy ezt mondom, de végül megérte ez a szakítás. Miután megbeszéltük a dolgokat, rájöttem hogy végig hiányoztam neki borzasztóan. Persze, volt egy kis idő mikor azt hitte tényleg több év kell, és lehet nem is leszünk együtt, de hát mindenkivel megtörténik az ilyen ennyi rossz után.

Persze vannak okos, és kitartó emberek, akik meglátják a fontosságot egy-egy nehéz döntésben.

Megbeszéltünk mindent, megnyugtattuk egymást.

Tudjuk, hogy most már nem kell sok idő, és tanultunk a dolgokból.

Miután hazajöttem, megbeszéltük hogy maradjunk még így, mint szerelmesek, és találkozzunk rövid időkre. Nem értettem ezek után miért nem járhatunk ismét, de aztán beszéltünk róla és rájöttem.

Ő csak azt szeretné, hogy ezek után semmi ilyen mértékű rossz dolog ne történjen.

Ettől függetlenül szeret, az enyém, velem van bármikor. Kell még egy jó pár hét, de addig is találkozunk.
Hát tényleg szeret, ennyire.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése